Határon Túli Kutatói Mobilitás Program
Pályázati felhívás Határon Túli Kutatói Mobilitás Programban való részvételre.
Pályázati felhívás Határon Túli Kutatói Mobilitás Programban való részvételre.
A korábbi évekhez hasonlóan az idei tanévben is ösztöndíjpályázatot írunk ki a Márton Áron Kutatói Szakkollégiumi Programban való részvételre, a 2014/2015-ös tanévben a magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató határon túli magyar hallgatók (másod- és felsőbb évesek, doktoranduszok, doktorjelöltek) és vezetőtanáraik (tutoraik) részére.
Nagy Alfréd, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház művésze kapta az idei Kaszás Attila-díjat a győri Nemzeti Színházban rendezett ünnepségen.
Pályázati felhívás határon túli diákszervezetek számára a Pallas Athéné Domus Concordiae Szakkollégiumi Programban való részvételre.
Az Ebola-járvány Libéria nemzeti fennmaradását fenyegeti – figyelmeztetett kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsában a halálos kór által leginkább sújtott nyugat-afrikai ország védelmi minisztere.
A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara 2014. november 12-én rendezi meg doktrandusz konferenciáját.
Kovrig János magyar újságíró útleírását olvasva elkísérhetjük a szerzőt a harmincas évek elejének Kínájába, a megújuló japán-kínai konfliktus szomszédságába.
A közmédia Beethoven kedves városából jelentkezik.
A magyar anyanyelvűek aránya hol éri el a törvény által meghatározott 10 százalékos határt?
2014. szeptember 3-án a Parlamentben vette át Borbás Marcsi, a Gasztroangyal főszerkesztője és műsorvezetője a Magyar Termék Nagydíjat, ahol a pályázat történetében most először szerepelt a díjazottak között televíziós sorozat!
End of content
End of content