Az ukránok veretlenek, a magyarok nyeretlenek maradtak az El-ben
A bőség zavarával küzdhettek a héten az európai labdarúgás szerelmesei, hiszen augusztus 20–21. között több mint harminc mérkőzésre került sor az Európa-ligában.
A bőség zavarával küzdhettek a héten az európai labdarúgás szerelmesei, hiszen augusztus 20–21. között több mint harminc mérkőzésre került sor az Európa-ligában.
Augusztus 22-én Beregszászban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökasszonya rövid köszöntő után felavatta a KMPSZ felújított épületét.
Az egyiptomi kormány hétfő esti információi szerint 24 órával hosszabbították meg a tűzszünetet gázában a további kairói tárgyalások érdekében – írja a BBC.
Kovrig János magyar újságíró „A sárga kontinensen déltől északig” c. művében számol be Kínába tett útjáról, melyre 1932-1933 fordulóján kerül sor.
Több mint 39 000 keresztrejtvény, 3800 híresség és 500-nál is több mű képregényváltozata tűnt fel a Füles 3000 számában.
A Hetyeni Református Egyházközség és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezete augusztus 17-én immáron második alkalommal szervezte meg a Hagyományőrző Hitéleti Családi Napot, melynek ismét az „Élim” Hetyeni Fogyatékkal Élők Napközi Otthonának udvara és a mellette lévő sportpálya adott otthont.
Lelkem áldd az Urat, egyedül őt imádd ….
Nemrég nevelőszülőkkel beszélgettünk arról, hogy mit jelent a család az életünkben. Egy szóval kellett felelnünk.
Főznek és felszolgálnak – a teljes személyzetet robotok adják egy étteremben Kínában, ahol egyre szaporodik a hasonló helyek száma.
A digitális műsorszórás bevezetéséről, valamint annak a problémának a leküzdéséről tárgyalt a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal, mely szerint elégtelen az országos műsorszórás lefedettsége a megyénkben.
End of content
End of content