Amikor egy betűn múlik élet vagy halál
Nemzetközi kampány indult az iraki, pontosabban az ottani, ISIS által ellenőrzött területeken élő keresztényekért.
Nemzetközi kampány indult az iraki, pontosabban az ottani, ISIS által ellenőrzött területeken élő keresztényekért.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a 2013–2014-es tanévben szervezett tantárgyi vetélkedők helyezettjeit idén is táborozással jutalmazta.
Az elmúlt három évhez hasonlóan idén is a NIKÉ Sportegyesület és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány közös szervezésében 2014. július 28. és augusztus 2. között valósult meg Fonyódon a sport és kulturális táborozás az Alapítvány által felfedezett 20 sporttehetség számára.
A Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet az alábbi témákban:
Lekapcsolja 48 órán belül teljes hálózatát az Oroszország által megszállt és bekebelezett Krím félszigeten Ukrajna három legnagyobb mobilszolgáltatójának egyike, az MTSZ Ukrajina – közölte kedden Dmitro Polonszkij, a Kijev által törvénytelennek tartott krími kormány miniszterelnök-helyettes, akinek szavavait a vállalat később cáfolta.
Hét nap, 450 kilométernyi út, 38 biciklis, közel 50 defekt és tucatnyi borulás, két zsák burgonya – így fejezhetjük ki számokban az idei kárpátaljai görögkatolikus biciklitúrát.
Az embert próbáló augusztusi hőségben sem pihentek a csapatok a beregszászi járási labdarúgó-bajnokságban.
A harcok sújtotta kelet-ukrajnai Luhanszk városa a humanitárius katasztrófa szélére sodródott: napok óta nincs áram és vezetékes víz a megyeközpont jelentős részében, szünetel a szemétszállítás, nem működnek sem a vezetékes, sem a mobiltelefonok, az internet sem érhető el.
Idén először határon túli filmkészítők is jelentkezhetnek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának online filmeket támogató Neumann-pályázatára.
A Kárpátaljai Református Egyház vezetése Békenyilatkozatban tiltakozik minden nemű erőszak, háború ellen és küzd az Ukrajnában élő minden nemű nemzetiség békés együttélése mellett.
End of content
End of content