Kitartani a kísértés idején
Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt a tanítványokhoz Jézus: „Menjünk át a túlsó partra.”
Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt a tanítványokhoz Jézus: „Menjünk át a túlsó partra.”
Augusztus 1-jén, pénteken Oroszországban életbe lépett egy internetet szabályozó törvény, amely újabb megszorításokkal gyarapítja az ország eddigi online-regulázó arzenálját – olvashatjuk BBC hírportálján.
Augusztus első hétvégéjén a 2. forduló mérkőzéseire került sor az ukrán Premjer Ligában.
2014. július 1-jén a parlament megszavazta az új felsőoktatási törvényt, és az államfő is ellátta kézjegyével a dokumentumot.
Egyre többen mennek túl a Kárpátokon, hogy meglátogassanak egy-két csángó falut, vagy kíváncsiságból, vagy nemzeti romantikából, vagy valamilyen értékesebb „népművészeti” zsákmányt remélve.
Kovrig János magyar újságíró 1932-1933 fordulóján hosszabb utazást tesz Kínában: Hongkongból indulva Mandzsúria felé. Élményeiről „A sárga kontinensen déltől északig” című írásában számol be.
Halálos áldozata is van a Közép- és Nyugat-Szerbiát sújtó esőzéseknek. Egy 65 éves férfi a saját pincéjében fulladt vízbe, ahonnan a rendkívül gyorsan érkező ár elől már nem tudott időben kimenekülni.
Naamán, az arámok királyának hadseregparancsnoka, nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az ÚR Arámot.
A legmagasabb szintű egészségügyi készültséget rendelte szerdán az amerikai járványügyi és megelőzési hatóság (CDC) a Nyugat-Afrikában kitört Ebola-járvány miatt.
Nemzetközi kampány indult az iraki, pontosabban az ottani, ISIS által ellenőrzött területeken élő keresztényekért.
End of content
End of content