Ahol mindenki győztes: rákból kigyógyult gyerekek versenyeznek
Idén ötödik alkalommal rendezték meg Moszkvában a győztesek versenyét.
Idén ötödik alkalommal rendezték meg Moszkvában a győztesek versenyét.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program részeként megvalósuló Nemzeti Kiválóság Program (NKP) célja, a kimagasló oktatási, kutatási tevékenység ösztönzése a nemzetgazdasági, valamint az európai gazdasági térség szempontjából jelentős eredmények elérése.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány az Emberi Erőforrás Minisztérium által nyújtott támogatás felhasználásával felvételt hirdet a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégiumba a 2014. szeptember és 2015. június közötti tíz hónapra.
„Egy kollégiumot nem a falak, hanem az ott lakó emberek teszik azzá, ami.”
A június 22/23-ával kezdődő csillagászati hónap névadója az Ikrek és az Oroszlán közötti jelentéktelen állatövi csillagkép, amely az időszámításunk előtti 2000 évben volt a nyári napforduló otthona.
Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel; és amikor asztalhoz telepedtek és ettek, ezt mondta Jézus: „Bizony, mondom néktek, közületek egy, aki együtt eszik velem, el fog árulni engem.”
Ezt mondja az ÚR, aki utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át, aki hagyta, hogy kivonuljanak a harci kocsik és lovak, a hadsereg és a harcosok, és most ott feküsznek, nem kelnek föl többé, elaludtak, elhamvadtak, mint a mécses:
Mintegy 75 amerikai kutató kerülhetett kapcsolatban élő lépfenebaktérium-törzsekkel atlantai laboratóriumokban – közölte csütörtökön az amerikai járványügyi központ (CDCP).
Családtámogatás, gyermekmentés, segélyek és adományok szétosztása…
Június 21-e a csillagászati nyár kezdete.
End of content
End of content