„Kis dolgokban nagyok vagyunk!” – jótékonysági családi gyermeknap Nagyszőlősön
A Nagyszőlősi Római Katolikus Egyházközség családi gyereknapot szervezett a Szent Teréz Rehabilitációs Központ és a Szent József bölcsőde-óvoda udvarán.
A Nagyszőlősi Római Katolikus Egyházközség családi gyereknapot szervezett a Szent Teréz Rehabilitációs Központ és a Szent József bölcsőde-óvoda udvarán.
Az MTA és az EU 7. keretprogramja támogatásával épült ki az a terepi kutatási infrastruktúra, amely lehetővé teszi, hogy az eddigieknél összetettebb módon vizsgálják a klímaváltozás ökológiai hatásait az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársai.
Az autópályadíj a bajor CSU követelésére került be a német kormány programjába.
Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk Jézus: „Menjünk át a túlsó partra.”
Harminchárom színházi és 13 táncművészeti pályázat érkezett a határon túli színházaknak és professzionális táncegyütteseknek járó mintegy 50 millió forintos támogatásra, amellyel a társulatok kiemelt művészeti céljainak megvalósítását segíti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) – közölte a kultúráért felelős államtitkárság az MTI-vel szombaton.
A tüntetést egy tavalyi, hasonló megmozdulás ihlette, amelyet egy másik, nagyobb vagy teljes függetlenségre törő spanyolországi régióban, Katalóniában tartottak.
Hetedik alkalommal vitték utasaikat a magyarországi zarándokvonatok az Erdély és Moldva határán lévő Gyimesbükkre.
Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék!
A Pünkösd a tavasz egyik legnagyobb ünnepe, ami nemcsak a néphagyományokban, de a vallási életben is igen fontos.
Szabálysértési eljárást kezdeményezett az ügyben illetékes pozsonyi járási hivatal a szlovák államfői iroda egyik alkalmazottja, Dárius Rusnák ellen, amiért a férfi magyar beszédük miatt két fiatal nőt szidalmazott egy pozsonyi kávézóban néhány héttel korábban – közölte honlapján az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap vasárnap.
End of content
End of content