Riadó a havazás miatt
Vörös riasztást rendelt el pénteken Szlovénia környezetvédelmi hivatala az ország nyugati és északnyugati területeire, ahol két napja szakad a hó, nem kevés gondot okozva.
Vörös riasztást rendelt el pénteken Szlovénia környezetvédelmi hivatala az ország nyugati és északnyugati területeire, ahol két napja szakad a hó, nem kevés gondot okozva.
Fokozódik a zászlófóbia, komikus törvénytervezettel próbálja néhány szociáldemokrata szenátor betiltani a székely és a magyar zászló használatát.
Dávid bizonyságtétele. Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem!
Javában folynak A Dal elődöntői. A hátralevő két fordulóban négy külhoni versenyző: Dér Heni, BülBüls (Takács Noémi), Joni (Tóth Johanna) és Kállay-Saunders András reménykedik a továbbjutásban.
Hogy valóban forradalom-e, ami mostanság Ukrajnában zajlik, azt majd eldöntik a történészek.
93 évesen meghalt Jancsó Miklós, cannes-i díjas és kétszeres Kossuth-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró.
Ingyenesen adhatják postára szavazataikat a magyarországi lakcímmel nem rendelkező külhoni magyar állampolgárok – jelentette be csütörtökön Szabadkán Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke.
Márta így felelt: „Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.”
Kolozsváron csütörtökön mutatták be azt a magyar történelemkönyvet, amelyet román nyelven, kimondottan románok számára írt egy fiatal történészekből álló csoport.
Ukrajnába utaztak a Liverpool vezetői, akik akár a mai napon is szerződtethetik a Dnyipro válogatott szélsőjét, Jevhen Konoplijankát.
End of content
End of content