Szocsi 2014: összehangoltan közvetít a közmédia
A XXII. téli olimpiai játékokról az M1, az M2 és a Duna közel 150 órában közvetít.
A XXII. téli olimpiai játékokról az M1, az M2 és a Duna közel 150 órában közvetít.
Gyorsan és olcsón állítottak elő embrióéhoz hasonló őssejtet japán és amerikai tudósok: egerekből származó vérsejteket csepegtettek savas oldatba.
Egymillió 230 ezer kínai lakásában még mindig nincs villany, miközben tavaly másfél millió ember jutott áramhoz – jelentette a kínai országos energiahivatal szerdán.
Mentes és bubis között ingadozva, hol ebben, hol abban keressük az egészségünk kulcsát.
Súlyos sérülésekkel túlélt egy több mint kilencszáz méteres zuhanást az Egyesült Államokban egy 16 éves lány, akinek nem megfelelően nyílt ki az ejtőernyője.
Máté 5,1-11 „Ti kinek mondotok engem? Simon pedig felelvén monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.
Nem tartja elegendőnek Mikola Azarov ukrán miniszterelnök lemondását Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt elnöke.
A befektetésre már nem ajánlott kategória mélyére minősítette vissza Ukrajna államadós-osztályzatát kedden a Standard & Poor’s, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy Viktor Janukovics elnök bukása esetén bizonytalanabbá válna az ukrán kormánynak összeállított orosz pénzügyi segélycsomag sorsa.
Fellépésekkel egybekötött táncházmozgalom indult Kárpátalján.
A közel egy hónapos téli szünetet követően január 24-én folytatódtak a küzdelmek az ukrán női kézilabda Szuperligában.
End of content
End of content