A karácsfalvi líceum is együtt szavalt a nemzettel
A magyar kultúra napján, január 22-én a világ több száz vagy ezer magyar nyelvű általános és középiskolájának részvételével indult útjára a magyar Himnusszal az Együtt Szaval a Nemzet program.
A magyar kultúra napján, január 22-én a világ több száz vagy ezer magyar nyelvű általános és középiskolájának részvételével indult útjára a magyar Himnusszal az Együtt Szaval a Nemzet program.
Nem értem a történelmet – vagy legalábbis azt, amit „hivatalosan” gondolnom kellene róla.
A Törökországban edzőtáborozó FC Hoverla befejezte a tavaszi idényre való felkészülésének első szakaszát.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által működtetett nagyberegi tájház 2013 elején kezdte meg működését.
A beregszászi „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a Polgárok Tiszalökért Egyesület (POTE) közös pályázatot nyújtott be a Nemzeti Együttműködési Alaphoz, amelynek eredményeként októberben turisztikai képzés indulhatott Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
A XXI. század elképzelhetetlen a technika vívmányai nélkül, amelyek korszerűsítésére folyamatosan szükség van az oktatásban is, de emellett nem szabad elhanyagolni és elvetni a régi klasszikus, hagyományosnak mondható módszereket sem.
Hosszú évezredekkel ezelőtt a korai ókori civilizációk tengerészei első ízben bontottak vitorlát, hogy befogva a folyók, tavak, tengerek fölött fújó szeleket, ingyen energiával tegyenek meg kisebb-nagyobb távolságokat.
Mit ad nekem a hit? Reményt.
Közös nyilatkozatban fejezték ki az EU külügyminiszterei a tagországok „mélységes aggodalmát” az ukrajnai helyzet miatt, és a legutóbbi törvények visszavonására szólították fel Kijevet.
Néprajzi könyvcsomagot kapott a Rákóczi-főiskola Polónyi Katalin Kiállítóterme Bacskai József ungvári főkonzultól.
End of content
End of content