Tanár-diák röplabdamérkőzés a Rákóczi-főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárai és hallgatói egy röplabda mérkőzés keretében mérték össze tudásukat és ügyességüket.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárai és hallgatói egy röplabda mérkőzés keretében mérték össze tudásukat és ügyességüket.
Az MTVA Kós Károly Kollégiuma hétfői összejövetelén először adta át média-díját, s értékelte a nyáron közzé tett Videosikoly-pályázat eredményeit.
Az UEFA nyoni főhadiszállásán a Bajnokok Ligája után elkészítették az Európa-liga egyenes kieséses szakaszának párosításait is.
Hétfőn zárva tartották a szicíliai Catania repülőterét az Etna újabb kitörése miatt.
A jelenlegi horvát nyelvhasználati szabályozáshoz képest visszalépésnek tekintené Magyarország, ha sikeres lenne az a horvát népszavazás, amely a kisebbségi nyelvhasználatról szóló jog elismeréséhez szükséges, törvényben meghatározott kisebbségi arány megváltoztatásáról szólna – mondta Iván Gábor zágrábi magyar nagykövet szerdán a horvát közszolgálati televízió (HRT) késő esti híradójában.
Az ukrajnai hatalom „mindent megtesz annak érdekében, hogy érvényesüljön a polgárok joga a békés demonstrációkra”, és Kijev folytatni fogja az európai integrációt – erre tett ígéretet Viktor Janukovics ukrán államfő Kijevben két amerikai szenátornak.
Sokat lehetne mesélni egy-egy adott vagy kapott ajándékról – mindenkinek megvannak a saját történetei.
Az éltető víz címmel nyílt kiállítás Beregszászban december 13-án.
Azt már korábban hangsúlyozta David Cameron, brit kormányfő, hogy valamit ideje kezdeni a bevándorlókkal, de egy kiszivárgott tervezet most számszerűsíti is a kérdést a The Sunday Times szerint: évente legfeljebb 75 ezer külföldi EU-állampolgár települhetne le Nagy-Britanniában.
Kiírták az Erzsébet-program jövő évi pályázatait, a 2014-ben harmadik évébe lépő programra a tervek szerint 3,5 milliárd forintot biztosít a kormány.
End of content
End of content