Az elégséges áldozat tana
Mint rejtett dicsőség-teológia Gondolatok Gerhard O. Forde olvasása közben
Mint rejtett dicsőség-teológia Gondolatok Gerhard O. Forde olvasása közben
Hosszú idő után ismét pályára lépett a Kárpáti november 1-én az ukrán női kézilabda Szuper Ligában.
Kőzetolvadék a Csomád-hegység alatt A Kárpátok egy ma vulkanikusan inaktív hegység, melynek egyik csúcsa fölött sem lebeg vulkáni hamufelhő, s hál’ Istennek nem következnek be eget-földet megrázó tűzhányókitörések.
A kereskedők napja a multinacionális vállalatok és a kiskereskedők közötti együttműködést és egymás támogatását hivatott megerősíteni.
Ukrajna a vilniusi csúcstalálkozón november végén társulási és szabadkereskedelmi megállapodást írhat alá az Európai Unióval.
Nemsokára befejeződik Kárpátalján a keleti partnerségi fejlesztési program, amelyhez Magyarország és Ukrajna egyaránt egymillió dollárral járult hozzá – mondta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Budapesten.
Egyhangú döntéssel újra az MTT elnökévé választották Vidnyánszky Attilát.
A javaslat valójában a parlamentben frakcióval rendelkező Kommunista Párt betiltására irányul. Ők ellenzik egyedül Ukrajna európai uniós közeledését.
Szombat este az ungvári közlekedés-rendészet járőre a városi rendőrkapitányság előtt parkolt le gépkocsijával.
A szlovák belügyminiszternek és az ombudsmannak küldte el postán a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom Pered falu szlovák nyelvű tábláit.
End of content
End of content