A történelem viharai
A Rákóczi Szövetség Beregszászi Szervezete történelmi megemlékezést szervezett A szabadság megszállottai címmel.
A Rákóczi Szövetség Beregszászi Szervezete történelmi megemlékezést szervezett A szabadság megszállottai címmel.
A jövő évtől jelentősen drágulhat Ukrajnában a benzin, mivel életbe lép az a jogszabály, ami alapján a járművekbe tankolt benzinnek legalább 5 százalékban bioetanolt kell tartalmaznia – írta kedden a The Kiev Times.
2013. október 16-19. között intenzív gyakorlaton vehettek részt a gödöllői Szent István Egyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közös szervezésében az állattenyésztő képzés beregszászi hallgatói.
Békéscsabán az MTVA Kós Károly Kollégiuma október 13-a és 15-e között konferenciát szervezett Kisebbségi Lét és Identitástudat a Kárpát-medencében címmel.
Görcsösen kapaszkodni dolgokba, státuszba, emberekbe, hitekbe és meggyőződésekbe – félrevezető.
Az ukrán kormány és az amerikai Chevron rendkívül közel jár már ahhoz, hogy palagáz kutatási és termelési szerződést írjon alá.
Az aszteroida orbitális pályájának számos részlete még ismeretlen, ám a csillagászok becslései szerint kevesebb, mint 20 éven belül visszatérhet a Föld szomszédságába.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata jótékonysági estet rendezett 2013. szeptember 25-én.
Próbatétel? Mindent én rontottam el? Mikor hibáztatható valaki a válása miatt, és mikor nem?
End of content
End of content