Magyarbarát pozsonyi helyeket gyűjt egy felvidéki portál
Gyűjtőhonlapot indítanak pozsonyi magyar szervezetek, ahol a „Hungarian-friendly” pozsonyi helyszíneket szedik össze egy csokorba.
Gyűjtőhonlapot indítanak pozsonyi magyar szervezetek, ahol a „Hungarian-friendly” pozsonyi helyszíneket szedik össze egy csokorba.
Tizenkilenc órás munka után kedd hajnali négy órára felállították az oldalára dőlt Costa Concordia óceánjárót az olaszországi Giglio szigeténél – jelentették be a munkát irányító műszaki szakemberek.
„A világvége elmaradt, folytatódhat a móka!” – hangzott a 9. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál jelmondata.
Az európai uniós tagországok mindegyike számára fontos, hogy Szerbia az EU tagja legyen – jelentette ki hétfői hivatalos belgrádi látogatásán Erkki Tuomioja finn külügyminiszter.
Kedden, vagyis ma magyar idő szerint 18 órakor lép pályára a magyar csapat Ukrajna ellen a Lokomotiv Kharkov csarnokában. A tét az Eb-döntőbe jutás.
20 éves a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete.
Ki volt Vámbéry Ármin? Török dervis vagy angol kém?
A külhoni magyarság nemzeti megmaradása és modernizációja előfeltételei egymásnak – hangsúlyozta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára pénteken a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) által szervezett kolozsvári üzletemberfórumon.
Vasárnap délután megérkezett Harkivba, az ukránok elleni keddi Eb-selejtező helyszínére a magyar futsalválogatott.
End of content
End of content