Augusztus 10. – A biodízel nemzetközi napja
2006-tól minden évben augusztus 10-én ünneplik a Nemzetközi biodízel napot.
2006-tól minden évben augusztus 10-én ünneplik a Nemzetközi biodízel napot.
Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.
Ma egy éve, 2012. augusztus 10-én lépett hatályba az Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa által botrányos körülmények között július 3-án megszavazott, a közbeszédben csak nyelvtörvényként emlegetett jogszabály.
Kikerült a kisiskolák „halállistája” – a szlovák oktatási minisztérium váratlanul a napokban kiadta a listát a Hospodárske noviny lapnak.
Csillagászok újabb nagy aszteroidát fedeztek fel, amely vasárnap reggel a Föld mellett haladt el.
A hétvégén elvágják a már túl hosszú ideje tartó kánikulát: egy pénteken érkező hidegfront durván 15 fokkal csökkenti szombatra a hőmérsékletet. A felfrissüléssel sajnálatos módon zivatarok is jönnek.
Értékmentő kezdeményezést hirdetett meg pályázati lehetőség formájában a Herczeg Károly Alapítvány.
Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle:
Az ukrán Odessza kiejtette a szerb nagyágyút, a Crvena Zvezda csapatát.
A jótékonysági tevékenységről és jótékonysági szervezetekről szóló törvényjavaslatban olvashatjuk, hogy a pénzadományokról szóló igazolásokat közjegyző által kell hitelesíteni.
End of content
End of content