Öngyilkos lett az Indul a bakterház Bendegúza
Olvasztó Imre egy fára akasztotta fel magát Fót es Csomád között.
Olvasztó Imre egy fára akasztotta fel magát Fót es Csomád között.
Kedden délben Tivadarból indult az I. Tiszai Pet Kupa evezős verseny, amelynek résztvevői az áradással Ukrajnából, Szlovákiából és Romániából érkező több száz köbméternyi PET-palackból készült, saját készítésű hajóikon 100 kilométeres távot tesznek meg egy hét alatt.
Nagyszombati érsekké nevezte ki Orosch János püspököt csütörtökön Ferenc pápa – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák püspöki kar szóvivőjének megerősítésére hivatkozva.
Az állami adószolgálat egyeteme becsapta végzőseit azzal, hogy hamis diplomát állított ki nevükre: a diplomaosztón nem a szokásos plasztikkártyás állami diplomát kapták kézbe, hanem egy egyszerű könyvecskét Diploma felirattal, melyet nem fogadnak el a munkáltatók.
A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) kezdeményezésére idén már harmadik alkalommal tartották meg a KRISZ Tinihét elnevezésű ifjúsági tábort a balazséri Béthel Konferenciaközpontban.
Zászlótörvényt ígért Liviu Dragnea közigazgatásért felelős román miniszterelnök-helyettes pénteken a székelyföldi helyhatóságok képviselőinek Bálványosfürdőn, ahol a bukaresti kormány régiószervezési terveit ismertette egy fórumon.
Oroszország figyelemmel fogja kísérni az ukrajnai föld alatti gáztározók feltöltését, hogy ne legyen gond az Európába menő gáz tranzitszállításával.
Legalább nyolc ember – köztük egy 13 éves fiatal és két sofőr – vesztette életét, huszonheten pedig megsebesültek egy tinédzserkorú fiatalokat szállító bolgár turista busz és egy helyi busz ütközésekor Ukrajnában.
Kupacban az évek hordalékai
Szomália, Szudán és Afganisztán értek el dobogós helyezést a Minority Rights Group (MRG) nemzetközi emberi jogi szervezet „Fenyegetett népek” nevű 2013-ban rangsorában.
End of content
End of content