Gyógyító emlék
Gyógyító emlék Még soha nem volt egyedül sehol, a családja nélkül, idegenek között.
Gyógyító emlék Még soha nem volt egyedül sehol, a családja nélkül, idegenek között.
A magyar exportpiacok szélesítése kulcsszerepet játszik a magyar gazdaság növekedési pályára állításában, melyben kiemelkedő jelentőséggel bír a szomszédos országokkal való partnerségi együttműködés erősítése.
A legnehezebb volt belátni hogy beteg vagyok
Különleges, eddig beazonosítatlan élőlényt talált a Mars Rover megfigyelője, amely egy éve folyamatosan küld képeket a Földre.
Több erdélyi településen tartottak megemlékező rendezvényeket a Nemzeti összetartozás napján.
Különdíjjal jutalmazta a zsűri a békéscsabai Jókai Színház Monte Cristo grófja című musicaljét Ukrajnában, a Herszonban megrendezett Melpomena Tavrija nemzetközi színházi fesztiválon.
Akár három hrivnyával is emelkedhet a sör ára literenként. A Fresh Juice Party Sörgyártók bejelentették, hogy ebből kifolyólag 25 százalékkal csökkenhet a termelés.
Ukrajna tárgyalásokat folytat Romániával a reverz gázszállításról – jelentette be Vagyim Csuprun, a Naftohaz Ukrajina nemzetközi részvénytársaság igazgatóhelyettese.
1972-ben június 5-én nyílt meg Stockholmban „Ember és bioszféra” címmel az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája.
A Tisza-1 csatornán jelentkező Kárpátalja Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság múzeumot nyit a média világa iránt érdeklődők számára.
End of content
End of content