A lakosság negyede feketén dolgozik
Az ukrán lakosság 25 %-a feketén dolgozik – közölte Olga Balakirova, a Szociális monitoring központ vezetője.
Az ukrán lakosság 25 %-a feketén dolgozik – közölte Olga Balakirova, a Szociális monitoring központ vezetője.
A legmagasabb deklarált éves fizetés a megyeszékhelyen tavaly 207 ezer hrivnya volt.
Bűncselekmény hiányában lezárta az ukrán főügyészség a bűnvádi eljárást Bohdan Danilisin, a Timosenko-kormány volt gazdasági minisztere ellen, közölte pénteken a belügyminisztérium.
A békéért küzdo írók világnapja, melyet 1984 júniusában a Nemzetközi Pen-Club hirdette meg.
A hatályos szlovák nyelvtörvény szerint a médiában minden információnak az állam hivatalos nyelvén, tehát szlovákul is el kell hangzania.
Tavaly a korábbiaknál is gyakrabban használták fel ellenzékiek, illetve civil szervezetek elleni nyomásgyakorlásra az ügyészségeket, a belügyi szerveket és a titkosszolgálatot Ukrajnában – összegezte a jogvédő szervezetek tapasztalatait Jevhen Zaharov, az Ukrán Helsinki Bizottság vezetője a Kommerszant-Ukrajina című lap csütörtöki számában.
Kárpátaljai versenyzők érték el a legjobb eredményeket a nemrégiben a Kraszija hegyen (1036 m) tartott ukrajnai snowboardbajnokságon.
Összesen 198 jelöltje van a 2013-as irodalmi Nobel-díjnak, közülük 48 írót még egyszer sem terjesztettek fel az elismerésre.
A Nem Adom Fel Alapítvány meghívására először látogat hazánkba Nick Vujicic, aki előadásaival több ezer embernek mutatta meg már a világon, hogy sérült vagy ép emberként hogyan érdemes élni.
„Ukrajnát megosztással és háborúkkal fenyegetik arra az esetre, ha bevezetik a kettős állampolgárságot” – kürtöli világgá címében a tsn.ua összeállítása, melyet a zakarpattya.net.ua is átvett.
End of content
End of content