200 ezren lettek influenzásak a héten
Több mint 188 ezer ukrán betegedett meg influenzában az elmúlt hét folyamán, a megbetegedés mértéke ráadásul nő.
Több mint 188 ezer ukrán betegedett meg influenzában az elmúlt hét folyamán, a megbetegedés mértéke ráadásul nő.
1997 óta minden év február másodikán az egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt ünnepli, akik a világon katolikus szerzetesként élik az életüket.
2013. január 1-vel Ukrajnában bevezették az ingatlanadót melynek összege négyzetméterenként a minimálbér 1-2,7%-át teszi ki.
Február 3-án indul a Munkács – a nyitott szívek városa turisztikai-promóciós kampány.
Január 30-án Mikola Vehes elnökletével ülésezett a megyei tanács oktatási-tudományos, kulturális, ifjúsági és sport ügyekkel, továbbá a nemzeti kisebbségi és informatikai kérdésekkel foglalkozó állandó bizottsága.
2013-ban a kárpátaljai közutak felújítására, javítására és karbantartására 3 millió hrivnyát különítenek el a megyei költségvetés speciális alapjából – jelentették be az ügyben felelős állandó bizottság január 29-i ülésén.
Az elmúlt napok slágertémájává vált a sajtóban az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE), pontosabban mindaz, ami a megye legnagyobb oktatási intézményében reform gyanánt az utóbbi időben zajlik.
Az újragondoló első logója egy kép volt, amin a következő szöveg állt: „Jézus a megváltóm, nem a vallásom”.
A frakciót, s nemegyszer pártot is váltó önkormányzati képviselőkről közölt összeállítást minap a mukachevo.net „Husizás” kárpátaljai módra: két évvel a helyhatósági választások után némelyik megválasztott elfelejtette a pártját címmel („Husi”-nak [тушка] az ukrán politikai zsargon a más pártba, frakcióba átállt képviselőket nevezi – a szerk.).
Nyelvképek a határon címmel nyílt kiállítás január 29-én a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervezésében Budapesten, a Magyarok Házában.
End of content
End of content