Akikre büszkék lehetünk… Interjú Híres Emőkével (2. rész)
Interjúnk első részében Híres Emőkével ismerkedhetett meg az olvasó, aki mindent itt hagyva Angliába költözött, s ott kezdett új életet, ott alapított családot.
Interjúnk első részében Híres Emőkével ismerkedhetett meg az olvasó, aki mindent itt hagyva Angliába költözött, s ott kezdett új életet, ott alapított családot.
Nem lett magyar nemzetiségű ombudsman Romániában, miután a bukaresti parlament kedden a kormányzó szociáldemokraták által javasolt személyt választotta ebbe a tisztségbe.
Mivel Oroszországban drágul a gázolaj, így Ukrajnában is felmehet a dízel üzemanyag ára – írja a Tsn.ua internetes hírportál.
A Jobbikot támadják az ukrán nacionalisták, de az ostor – mint általában lenni szokott – ezúttal is a kárpátaljai magyarságon csattan.
Azokon az új euróbankjegyeken, amelyeket a tervek szerint májusban hoznak forgalomba, cirill betűs feliratok is lesznek.
Mai fiatal vagyok, és ez nemcsak azt jelenti, hogy ma az úgynevezett fiatalok közé tartozom.
A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói hat embert tartóztattak le, akik a lembergi vasútvonal mezőterebesi (sztrabicsovói) állomásának mellékvágányáról kilenc darab 25 méteres sínt loptak el.
A 2013. évre szóló állami költségvetésben nem irányoztak elő pénzt a közalkalmazottak negyedik negyedévben történő kifizetésére – jelentette ki Igor Kaletnik, a parlament házelnök-helyettese.
1989 óta január 22-én a magyar kultúra napját ünnepeljük. Ez alkalommal nemcsak az anyaországban, hanem a határon túli területeken is emlékeznek Kölcseyre, a Himnuszra, kultúránkra.
1989 óta január 22. a magyar kultúra napja. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be – „a magyar nép zivataros századaiból” vett példákra épített költeményét – a Himnuszt.
End of content
End of content