Alakul a Nemzeti új gárdája
Követi Vidnyánszkyt a debreceni színházi csapata.
Követi Vidnyánszkyt a debreceni színházi csapata.
A révkomáromi Selye János Egyetem (SJE) rektora szerint az intézmény elkerülheti a szlovák oktatási tárca által korábban jelzett leminősítést, mivel a kormány egyelőre nem terjeszti a törvényhozás elé a javaslatot.
Megvan a 2013-as költségvetés.
A 2013. évi állami költségvetés szerint Donbász több pénzt kap, mint Ukrajna többi megyéje.
A kivándorlók napján az emberiség sokszínűségét ünneplik.
„Van valami, ami fölöttünk, rajtunk túl van, és meghaladja az összes létező képességünket, még a bennünk lévő hitképességet is.”
December 12-én Prágában, a Szent Kelemen görögkatolikus székesegyházban búcsúztatták el Ivan Ljavinecet, Csehország bizánci rítusú katolikusainak apostoli kormányzóját, aki múlt vasárnap hunyt el.
Karácsony közeledtével újra segített a Kezünkben a Jövő Alapítvány keretein belül működő Kárpátaljai Gyermekmentő Szolgálat (KGYMSZ).
Az Európai Parlament felszólította Ukrajna demokratikus erőit, hogy ne működjenek együtt a Szvoboda párttal.
December 16-án utolsó mérkőzését játszotta az idei női kézilabda-Európa-bajnokságon a magyar csapat.
End of content
End of content