Hál’ Istennek, lekopogom…
„Van valami, ami fölöttünk, rajtunk túl van, és meghaladja az összes létező képességünket, még a bennünk lévő hitképességet is.”
„Van valami, ami fölöttünk, rajtunk túl van, és meghaladja az összes létező képességünket, még a bennünk lévő hitképességet is.”
December 12-én Prágában, a Szent Kelemen görögkatolikus székesegyházban búcsúztatták el Ivan Ljavinecet, Csehország bizánci rítusú katolikusainak apostoli kormányzóját, aki múlt vasárnap hunyt el.
Karácsony közeledtével újra segített a Kezünkben a Jövő Alapítvány keretein belül működő Kárpátaljai Gyermekmentő Szolgálat (KGYMSZ).
Az Európai Parlament felszólította Ukrajna demokratikus erőit, hogy ne működjenek együtt a Szvoboda párttal.
December 16-án utolsó mérkőzését játszotta az idei női kézilabda-Európa-bajnokságon a magyar csapat.
A teljes lakosság közel fele (44%-a) azaz összesen több mint 4 millióan ismerkedtek a műfajjal a Fölszállott a páva népzenei és néptánc vetélkedőnek köszönhetően a három közszolgálati tévéadó valamelyikén a műsor 2012. október 6-i indulása óta.
A napokban Beregszász egyik utcáján a járókelők az esti órákban egy földön fekvő férfit találtak.
December 13—15. között Alternatív energiaforrás és energiahatékonyság címmel nemzetközi kiállítást tartottak Ungváron.
Az arzénes ivóvíz jelenleg a Föld egyik legjelentősebb globális környezeti gondja: emellett komoly problémákat okoz Bangladeshben, Indiában, Tajvanon, Chilében, Mexikóban és több más országban, és jelentős beruházásokra kényszerít minket, magyarokat is.
Legalább hárman meghaltak és négyen megsérültek, amikor robbanás következtében tűz ütött ki egy 16 emeletes panelházban a kelet-ukrajnai Harkivban – közölte vasárnap Szvitlana Horbunova-Ruban, a város alpolgármestere.
End of content
End of content