Ami nélkül nem advent az advent
Íróink gondolatai az ünnepről és készülődésről Szoták Orsolya: ajtódísz nélkül
Íróink gondolatai az ünnepről és készülődésről Szoták Orsolya: ajtódísz nélkül
Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) munkatársai írásos rektori engedélyt követeltek a püspöktől, de még a telefonon megkeresett rektorral folytatott személyes beszélgetés után is kételkedtek abban, hogy magával a felsőoktatási intézmény vezetőjével beszéltek.
Ukrajna új büntetőkódexének november 20-i életbe lépését követően a városi tanácsok végrehajtó szervei olyan állampolgárokat kerestek, akik esküdtek kívánnak lenni bűnügyi perekben, melyek során a vádlott – bűnösségének bebizonyítása esetén – életfogytiglani szabadságvesztésre ítélendő.
A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány a Budapesten élő, de kárpátaljai származású Kiss Gyula nyugalmazott pedagógus adományának köszönhetően 10 millió forintos alapot hozott létre 2012. novemberi kuratóriumi ülésén a Kárpátalján működő gyermek néptánccsoportok támogatására.
Kárpát-Ukrajna, mint a legrövidebb történetű állam a békülékeny-tudományos megközelítés fényében címmel közölt cikket minap a zakarpattya.net.ua portál Sztepan Vas tollából.
1981 decemberében a gödöllői Frederic Chopin Zeneiskola mindössze 8 főt számláló tanári kamarazenekara barokk muzsikával kívánta gazdagítani a karácsonyi programok kínálatát.
A tó kontúrjai, akár a beregvári szanatórium parkjában lévő tó körvonalai, az Osztrák—Magyar Monarchia formáját mintázzák.
A magány, a munkanélküliség, valamint az eladósodás miatt keresik a legtöbben a református lelkigondozás szakembereit.
Budapest egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága kétségkívül a Budavári Palota, azaz a Budai Vár.
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet valamint a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete 2012. november 29-30-án Budapesten közös konferenciát tartott „Etnikai pártok Kelet-és Nyugat-Európában” címmel.
End of content
End of content