Fircák Ivánról, azaz Krotonról forgattak filmet Kárpátalján
Október 25—30. között Kárpátalján forgatták az Ivan Szila (Erős Iván) című filmsorozat soron következő epizódját Viktor Andrijenko filmrendező vezetésével.
Október 25—30. között Kárpátalján forgatták az Ivan Szila (Erős Iván) című filmsorozat soron következő epizódját Viktor Andrijenko filmrendező vezetésével.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) annak ellenére folytatja küzdelmét a kárpátaljai magyarság érdekeinek érvényesüléséért, hogy a szövetség jelöltjeinek nem sikerült parlamenti mandátumot szerezniük az ukrán törvényhozási választásokon – döntött a KMKSZ alapszervezeti elnökeinek kétnapos konferenciája, amely vasárnap ért véget az Ungvárhoz közeli Antalócon.
Napközben esőre is lehet számítani.
Múlt vasárnap nagyszabású ünnepséggel emlékeztek Fertősalmáson a református templom felépítésének 200. évfordulójára.
A mai Szombathely környékén született szerény IV. századi püspökről sokféle megemlékezést tartottak és tartanak manapság is szerte Európában.
A felnövekvő generáció értelmiségi utánpótlásának elengedhetetlen feltétele a tehetségek megtalálása, felkarolása, segítése.
Az állami költségvetési hiány miatt bankjegy kibocsátásra van szükség, ami végeredményében a hrivnya leértékelődéséhez vezet majd – véli Borisz Kusniruk ukrán közgazdász.
A tudomány bizonyos értelemben egy nyelv, amelyet azonnal, hangzásról felismer az, akinek ez az „anyanyelve”. – mondta Mérő László matematikus, publicista, pszichológus.
Szent Márton 316-317-ben Pannóniában született, a mai Szombathely területén egy római katonatiszt fiaként.
Sikeresnek nevezte a Külhoni óvodák éve programot Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár pénteken Szlovákiában, a felvidéki óvodai pedagógusok Galántán megrendezett éves konferenciáján.
End of content
End of content