Nem sokáig örülhet majd győzelmének Obama
Barack Obama nyerte a keddi amerikai elnökválasztást, így újabb négy évre a Fehér Ház lakója marad.
Barack Obama nyerte a keddi amerikai elnökválasztást, így újabb négy évre a Fehér Ház lakója marad.
Ateista- és valláskárosult-képzés a felekezeti intézményekben?
A munkácsi lány ismét bebizonyította, hogy ő az „X Factor”, az ukrajnai énekes tehetségkutató show kedvence.
Ivan Busko, a Régiók Pártja (PR) képviselőjelöltjének győzelme után a 73. számú, Nagyszőlős központú egyéni választókerületben a Csorna Hora nagyszőlősi lap és a zakarpattya.net.ua ellenzéki portál gúnyos álköszönőlevelet tett közzé Viktor Janukovics államfő nevében a Nagyszőlős-vidékieknek címezve.
Nagygyűlést tartottak Huszton annak érdekében, hogy a szavazók megvédjék a választáson leadott voksaikat.
2001-ben az ENSZ közgyűlése november 6-át A KÖRNYEZET HÁBORÚ ÉS FEGYVERES KONFLIKTUS SORÁN TÖRTÉNŐ KIFOSZTÁSÁNAK MEGELŐZÉSÉÉRT VÍVOTT KÜZDELEM NEMZETKÖZI NAPJÁvá nyilvánította.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola minden kedden táncházat szervez.15.00 órától a 6-12 éveseket, 17.00-tól a 13 éveseket és tőlük idősebbeket várják korhatár nélkül a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Gross Arnold termében (Beregszász, Kossuth tér 6., II. szint).
Kiben lakik valóban az Isten?Hit: tudás és valami más elegye.
A kormány szerint emelkedtek a reálbérek.
A járási és a megyei illetékesek is, de leginkább a gépkocsivezetők panaszkodnak.
End of content
End of content