300 méterről bemérik az ittas sofőrt
Háromszáz méterről érzékeli az ittas sofőrt egy új orosz fejlesztésű műszer, amelyet az ukrán közlekedésrendészet készül tesztelni – jelentette be a testület parancsnoka hétfőn.
Háromszáz méterről érzékeli az ittas sofőrt egy új orosz fejlesztésű műszer, amelyet az ukrán közlekedésrendészet készül tesztelni – jelentette be a testület parancsnoka hétfőn.
A Rákóczi-főiskola két diákja úgy döntött, hogy kerékpártúrát szerveznek, s bejárják Kárpátalja erdőit, mezőit, hegyeit. A túrát meghirdették, de vállalkozó szellem nem sok akadt. Ez mégsem szegte kedvüket, így ketten vágtak neki a mintegy 500 km-es szakasznak.
Élő lánc kialakítására hívta csütörtökre „felelősen gondolkozó nemzettársait” a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium köré Sánta Imre bikfalvi református lelkész, aki a nyáron két hónapig naponta tiltakozott az iskolaépület visszaállamosítása ellen.
Másokért és nem önmagukért kell élniük az evangéliumban hívőknek – mondta Steinbach József, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke, református püspök az Október, a reformáció hónapja elnevezésű rendezvénysorozat nyitó zenés istentiszteletén tartott igehirdetésében hétfőn Budapesten.
Ukrajna kereskedelmi partnerei értésére adta, hogy többszáz importtermékre készül megnövelni a vámot.
Az ENSZ Közgyűlése idén, 2007-ben, Gandhi születésnapját, október 2-t az Erőszakmentesség Világnapjává nyilvánította.
Háromszor futotta körbe a Földet, de talán még a teste sem szenvedett annyit, mint a lelke. Bár a legjobbak között tartották számon, azt, hogy mit jelent igazi győztesnek lenni, csak akkor tudta meg, miután karrierje lezárult.
Határon túli magyarok a Hunyadi pénteki főpróbáján
A hónap neve szokás szerint az egykori római naptárból eredeztethető: a latin octo nyolcat jelent – hiszen akkoriban márciussal kezdődött az év. A régi magyar naptárakban főként Mindszent havaként említik, de használták az Őszhó, Magvető hava elnevezést is.
„Beregszász lázban ég a választások előtt – lekapcsolják a világítást és a vizet.
End of content
End of content