Beregszászba látogatott az USA ukrajnai nagykövete
Az USA rendkívüli és felhatalmazott ukrajnai nagykövete, John F. Tefft feleségével együtt rövid látogatásra érkezett tegnap a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára.
Az USA rendkívüli és felhatalmazott ukrajnai nagykövete, John F. Tefft feleségével együtt rövid látogatásra érkezett tegnap a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára.
A 2008 júniusában, Prágában tartott Európa lelkiismerete és a kommunizmus című nemzetközi konferencia megnyitóbeszédében Václav Havel volt cseh államfő kijelentette: Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amelyek ezen a földrészen születtek.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium egy bizottságot küldött Oroszországba abból a célból, hogy megvizsgálják az Oroszországban kiselejtezett ukrán sajtok minőségét – közölte Petro Porosenko gazdaságfejlesztési miniszter.
A BL-ben viszont nyerni tudott a BATE Boriszov.
Nem a cél rossz, hanem az útvonal – ekkor szól a jól ismert hang: újratervezés! Aki GPS és autó nélkül közlekedik, annak is ismerős a helyzet, hiszen akár akarjuk, akár nem, Isten folyamatosan újratervezi az életünket.
Ukrajnában éves összevetésben 2 százalékra lassult a gazdasági növekedés január és július között a január-júniusi 2,5 százalékról – közölte szerdán az előzetes adatokat a miniszterelnök.
2012. augusztus 22-én Jókai Istvánt, a Nemzeti Tankönyvkiadó tulajdonosi képviselőjét látta vendégül a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.
Magyar síremlékeket, feszületeket és szent jelképeket rongáltak meg a napokban ismeretlen elkövetők a kárpátaljai Huszt várhegyi temetőjében.
Az USA rendkívüli és felhatalmazott ukrajnai nagykövete, John F. Tefft, kárpátaljai látogatása során bejelentette, hogy nyomon szeretné követni az idei év őszén megrendezett politikai választások menetét.
Az elmúlt években a Tisza forrásvidékén igyekeztünk méltóképpen megünnepelni államalapító királyunknak, Szent Istvánnak ünnepét, hogy ezáltal is adózzunk nemzetünk eme nagy szentje előtt, valamint, hogy erősítsük az itt élő szórványmagyarság nemzeti önazonosságát.
End of content
End of content