Hadat üzent Ukrajnának az Anonymous
Az ukrán kormány ellen vonul az Anonymous aktivista-hekker mozgalom, aminek tagjai a Demonoid torrentoldal leállításáért akarnak bosszút állni.
Az ukrán kormány ellen vonul az Anonymous aktivista-hekker mozgalom, aminek tagjai a Demonoid torrentoldal leállításáért akarnak bosszút állni.
Dementor csók, amit a muglik is éreznek, de még a diplomás varázslók is küzdenek vele.
A tegnapi nap folyamán Beregszászban a Bátyú-Királyháza között közlekedő személyvonat elütötte Balazsa M. beregszászi nyugdíjas lakost.
Megsérülhetett a vízvezetékrendszer.
Csak a Dinamo Kijev és a BATE jutott tovább.
Hivatalból vizsgálatot indított a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) az Új kiáltó szó a nagybányai és bányavidéki magyarságért! című kiáltvány ügyében, melyben nagybányai magyar értelmiségiek a román nemzetbe való beolvadás veszélyeire figyelmeztetnek.
Ukrajnában a korábbi kormányfőt és a korábbi államfőt is bűnrészességgel gyanúsítják.
Kozák Danuta aranyérmet, a Kammerer-Tóth-Kulifai-Pauman négyes pedig ezüstöt nyert Londonban A Kovács-Janics páros isa dobogó második fokára állhatott.
Az év első hét hónapjában 19 milliárd köbméter gázt importált Ukrajna, vagyis 39 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában, áll az Ukrtranszgaz vezetéküzemeltető társaság közleményében.
Július folyamán az Ukrán Nemzeti Bank arany- és valutatartalékai 2,6 %-kal – avagy 761 millió dollárral – nőttek, így július 31-re 30 079 millió dollárt tettek ki.
End of content
End of content