Előrehozott választások jönnek?
Nem csitul a vita a nyelvtörvény elfogadása miatt.
Nem csitul a vita a nyelvtörvény elfogadása miatt.
A holnapi napon Ukrajna nyugati részén éjjel és napközben esőre lehet számítani, helyenként vihar is jelentkezhet.
Ernest Hemingway 47 befejezést írt A búcsú a fegyverektől című mesterművéhez, most az író örököseinek köszönhetően mindegyiket megismerhetik az olvasók.
Ahhoz, hogy a hrivnya árfolyama 8 dolláros szinten maradjon, az Ukrán Nemzeti Banknak az év végéig még további 5 milliárd dollárt kell fizetnie így valutatartalékai 24,4 milliárd dollárra csökkennének – állíjták a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői.
Vlagyimir Putyin orosz elnök sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Ukrajna részvétele nélkül jön létre az eurázsiai gazdasági unió.
A faluvá vált világban, a posztmodern térben, úgy tűnik, elmondhatjuk véleményünket.
Az erdélyi magyarság a számarányánál kisebb mértékben vesz részt a romániai felsőoktatásban, és a magyarul érettségiző fiataloknak csak negyedrésze tanul magyar nyelven tovább – ismertette Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja a marosfői EU-táborban.
Július 5-én mutatta be legújabb darabját a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház.
Programokkal teli nap köszöntött a XX. Nyári Szabadegyetem résztvevőire július 7-én is.
A külhoni magyar civil szervezetekkel együttműködve lehet csak sikeres jogvédelmet megvalósítani – erről Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár beszélt szombaton a X. Vajdasági Nyári Szabadegyetemen tartott előadása után az MTI-nek.
End of content
End of content