Ébreszt (Ő)
Ez volt a vezérgondolata annak a kerületi református utcai evangelizációs sorozatnak, amely a Presbiteri Szövetség által került megszervezésre május 28. és június 2. között.
Ez volt a vezérgondolata annak a kerületi református utcai evangelizációs sorozatnak, amely a Presbiteri Szövetség által került megszervezésre május 28. és június 2. között.
A magyar szumó-válogatott megkezdte szereplését az ukrajnai Lutskban zajló kontinentális szumó versenyen.
A Pro Minoritate Alapítvány működésével, annak rendezvényeivel foglalkoztunk az elmúlt hetekben.
1976. június 16-án a dél-afrikai Sowetoban több ezer fekete bőrű iskolás gyerek vonult az utcákra, hogy jogaikért felszólaljanak.
100 ezer hrivnyát nyúzott le a csődben lévő intézményétől.
Belga sajtóértesülések szerint biztosra vehető, hogy Juhász Roland, az Anderlecht védője a Dnipro gárdájánál folytatja pályafutását.
Az amerikai férfi a lábát akarta megmosni, amikor a folyópartnál vizes százdollárosokat, valamint aranyérméket rejtő csomagot talált. Átszámítva húszmillió forintot ér zsákmánya.
Kassai Viktor továbbra sem kapott jelölést az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.
Konferencia a magyar-lengyel barátságról
Alapítványunk pályázatot hirdet főiskolás és egyetemista fiatalok körében gazdaság- , művészet-, technika-, ill. tudománytörténeti témájú tanulmányok készítésére.
End of content
End of content