Kárpátalján játszott a Folt zenekar
A Folt zenekar 2007-ben alakult több zenekarból korábban kivált tagok alapításával.
A Folt zenekar 2007-ben alakult több zenekarból korábban kivált tagok alapításával.
Azért vagyunk ma együtt, mert egy rövid pillanatra legyőztük magunkat is, és nem kudarcokra, vereségekre emlékezünk, hanem egy bátor és őszinte pillanatra, amikor az egységesítő zsinaton kimondtuk, hogy mi, magyar reformátusok egyek vagyunk, noha számtalan országba szétszóratva, szétszakítva élünk – mondta a magyar református egység napján Szabó István püspök a Kálvin téri templomban.
DJ Sipos Kárpátalja egyik legismertebb és legsikeresebb lemezlovasa. Ismerjük meg munkásságát kicsit jobban.
Egy a ritmus, egy a hit és egy a láng – idén minden eddiginél többen átélhették a zene lelkeket formáló erejét Budapest belvárosában. Képes összeállítás az idei református Zenei Fesztiválról.
Egy kétéves projekt keretében (Future at hand – Raising the civil partnership in strategic Project-planning) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Nyíregyházi Főiskola nyári táborokat és workshopokat szervez, melynek célja a tanárok és diákok közötti szakmai kapcsolatok építése, ill. a határon túli együttműködés lehetőségeinek feltárása.
A diplomákat nem rendelték meg időben.
2012. május 20-án, 11:30-tól került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Tiszaújlaki Alapszervezete által szervezet Rákóczi-szabadságharc tiszaújlaki hősei tiszteletére állított emléktábla avatására.
Miközben a Balaton „viselkedése” megváltozott, az ország szinte semmit sem költ az ezzel kapcsolatos kutatásokra, holott fel kellene készülni arra, hogy pár évtized múlva növekszik a szárazság, ami kihathat az érzékeny, sekély víz üdülő-tóként való hasznosítására – hangzott el azon a szakmai napon, amely a Balatonnal kapcsolatos sürgetővé vált kérdéseket feszegette.
Digitalizálták, és már az interneten is elérhető a legrégebbi, ma is megjelenő erdélyi magyar folyóirat, a 150 éves Keresztény Magvető teljes anyaga.
Több a közös vonás Ukrajnában és Magyarországban, mint hinné az ember – olvasható a glavcom.ua ukrán internetes hírportálon megjelent cikkben.
End of content
End of content