Egyre több a válás
Az érzelmi alapon kötött házasságok mennek tönkre leghamarabb.
Az érzelmi alapon kötött házasságok mennek tönkre leghamarabb.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) különálló magyar karát megalapító kormányhatározat visszavonását javasolja a Ponta-kormánynak Ioan Mang román oktatási miniszter, aki csütörtökön felkereste a tanintézményt. Mang a román és magyar oktatókkal folytatott konzultáció után újságírók előtt azt állította: a különálló karhoz „azok sem ragaszkodnak, akik magyar tagozatot szeretnének”, ezt a megoldást szerinte csak a…
A gyerekek talán nem mindig értik, miért nevetünk olyan jóízűen rajtuk, amikor beszélnek. Az anyanyelv megtanulása hosszú és mulatságos folyamat: sokat kell próbálkozni, gyakorolni, mire megjegyezzük a nyelvtan szabályait.
A legutóbbi Vénusz-átvonulás 2004-ben történt, a következőre 105 évet kell várni.
Május 10-én kezdődött a modern- és népi énekek ünnepe Técsőn, mely egészen május 13-ig tart majd.
Ebben az évben a „Turjanszka dolina” gyerek néptánc-együttes a májusi ünnepeket különleges módon élte meg.
Május 12-én tartják világszerte az ápolók nemzetközi napját annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, az ápolóképzés kiemelkedő alakja.
Óriásplakát hirdeti a lembergi operaház homlokzatán a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar fellépését.
A Beregszászi 3. Számú Zrínyi Ilona Középiskolában május 4-én anyák napi ünnepséget tartottak.
End of content
End of content