Author: Gál Adél

1986. november 27-én született Salánkon. 2010-ben magyar nyelv és irodalom, valamint angol nyelv diplomát szerzett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Tanulmányait a Debreceni Egyetem Néprajzi Doktori Iskolájában folytatta. Két évig volt a Salánki Mikes Kelemen Középiskola magyar nyelv és irodalom szakos tanára. 2011-től pedig a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a Kárpátalja.ma hírportál munkatársa, a Nagyberegi tájház programszervezője. Érdekli minden, ami néprajz, kultúra és újságírás.

Nőtt a gyilkosságok száma Ukrajnában

A 2012 első negyedévében elkövetett nemi erőszakok és zsarolások száma csökkent az egy évvel ezelőtti azonos időszakhoz képest – közölte a Szevodnya c. lap a belügyminisztérium adataira hivatkozva.

Drágul az ivóvíz és a fűtés

A kormányra nem vonatkoznak a megszorítások. A múlt héten az egész ukrajnai sajtót bejárta a regionális fejlesztési, építőipari és kommunális gazdasági minisztérium közleménye arról, hogy az energiahordozók árának növekedése következtében rövidesen emelni fogják az ivóvíz, a fűtés és más kommunális szolgáltatások tarifáit. A minisztérium szerint ebből egyetlen kiút lehetséges: gondosabban kell szigetelni a lakóházakat, hogy…

Kiskapuk nélkül

– Rengeteg fiatal nem tudja, és nem hiszi el magáról, hogy ő tehetséges – vélekedik az Év feltalálói díjat elnyert mérnökcsapat egyik tagja.

End of content

End of content