500 gyémántot talált a liftben
Leadta a rendőrségen.
Leadta a rendőrségen.
Az LG már idén nyáron forradalmasítaná az e-olvasók piacát.
Egygólos hátránnyal várják a visszavágót.
Különleges módját választotta a hulladék újrahasznosításának a skóciai Glasgow város Milton nevű kerülete, ahol szemétből akarnak új templomot és közösségi házat építeni.
Egy másfél kilós daganat volt az akadály, ami megállásra kényszerítette Kispál Gábort. A lemezlovas azt mondja, Isten újraindította őt, akár egy lefagyott számítógépet.
Aknaszlatinán, március 26-án ismeretlen elkövetkők megrongálták Mihajlo Kolodzinszkij és Zenon Kosszak emlékművét.
A pajzsmirigybetegségek megelőzése és kezelése szempontjából is nagy jelentősége van szűrővizsgálatok elvégeztetésének, az elváltozások korai felismerésének, és lehetőség szerint a betegségek megelőzésének.
Tavaly több tucat magyar szobrot, táblát gyaláztak meg ismeretlenek. Feljelentést azonban nem lehetett tenni, mert az emlékhelyek sehol nem voltak nyilvántartva.
2012. március 27-én újra Dr. Diószegi László koreográfus volt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vendége. A magyar táncművészet és tánckultúra témakörében tartotta második előadását.
Szörnyű módszerekkel pusztítják a foci Eb megrendezésére készülő Ukrajnában a kóbor ebeket. Az akciónak már ember áldozata is van – mondta az Állatvédőrség vezetője.
End of content
End of content