Mérföldkőhöz érkezett az erdélyi magyar felsőoktatás
Kihirdette a román államfő a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) intézményi akkreditálásról szóló törvényt – közölte szerdán a román államelnöki hivatal.
Kihirdette a román államfő a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) intézményi akkreditálásról szóló törvényt – közölte szerdán a román államelnöki hivatal.
Az Ukrán Nemzeti Bank számításai szerint nagyjából 1 milliárd euróval nőhet az ország bevétele az idei lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra érkező szurkolóknak köszönhetően.
A verseny harmadik napján megszületett az első magyar győzelem az asztaliteniszezők dortmundi csapat-világbajnokságán: a férfi válogatott a keddi harmadik fordulóban nagy csatában 3-2-re nyert a dánok ellen.
A legjobb módja a gyülekezetépítésnek, ha emlékeztetjük Isten gyermekeit, hogy legyenek hitelesek abban, ahogy élnek, és amit mondanak.
A japán kreativitás úgy látszik nem ismer határokat: még egy buszmegállót is fel tudnak dobni.
Megcsonkította magát egy férfi Ausztriában, hogy továbbra is segélyen élhessen és ne kelljen munkába állnia.
Az idén 435 millió forint pályázati pénzből várhatóan 400 általános és középiskola tizenötezer diákja vehet részt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által finanszírozott Határtalanul! elnevezésű program tanulmányi kirándulásain, közölte Csete Örs programigazgató.
A közelmúltban megyei versenyen bizonyíthatták tudásukat a Beregszászi Szolgáltatóipari Szaklíceum legjobb pék szakirányos diákjai.
A rabszolgának elhurcolt fekete-afrikaiaknál szebben kevesen tudták megfogalmazni, mit jelent az igazságtalanság, a magány vagy a reménység.
Volt egyszer egy sajtófotó kiállítás, ahol még celluxszal ragasztgatták a képeket a falra. Azóta eltelt három évtized. Változás képekben, gépekben és témákban.
End of content
End of content