Megfordította a Nap járását egy ukrán honatya
A kormányzó Régiók Pártja parlamenti frakcióvezető-helyettese szerint nyugaton korábban kél a Nap, mint keleten…
A kormányzó Régiók Pártja parlamenti frakcióvezető-helyettese szerint nyugaton korábban kél a Nap, mint keleten…
Úgy tűnik, az emberi eredetű zaj nemcsak a madarak énekét módosíthatja és a ragadozók vadászatát nehezítheti, hanem a növényekre is hat.
Erős, a Richter-skálán mérve 7,8 fokos földrengés rázta meg kedden délben Mexikó csendes-óceáni partvidékét Guerrero állam térségében – jelentette a mexikói szeizmológiai intézet.
Az új román oktatási törvény értelmében megnövelték a választható tantárgyak óraszámát, innen jött az ötlet, hogy beiktassák az órarendbe Szatmár történelmét.
Minden szülő arra vágyik, hogy gyermeke testileg és lelkileg is egészséges felnőtté váljon. Sokszor azonban tanácstalan, hogyan érheti ezt el. A Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány ebben próbál segíteni.
A kutatók szerint az embereken is segíthet a fekete medvék azon képessége, hogy hibernáció közben fertőzés és heg nélkül gyógyulnak sebeik.
Viktor Janukovics ukrán államfő szorgalmazta, törvényi szinten rendezzék a nyelvkérdést, ezen belül az orosz nyelv státuszát Ukrajnában.
Nem kis büszkeség, ha beszélünk egy vagy két idegen nyelvet. De mit érezhet az, aki közel ötven nyelven tud? Hogy csinálja? Mi a titka?
Benedek napján, március 21-én elérkezik a tavaszi napéjegyenlőség, innentől a nappalok hosszabbak, mint az éjszakák. A tavasz végérvényesen elkezdődött.
A tavalyi utolsó negyedév végére 126,2 milliárd dollárra nőtt Ukrajna külső adóssága az október 1-jén regisztrált 123,1 milliárd dollárról – közölte kedden az ukrán központi bank.
End of content
End of content