2011-ben 1139 tűzeset volt Kárpátalján
Az elmúlt évben megyénkben a tűzoltóknak 5 vészhelyzetet kellett elhárítaniuk. Több mint 21 millió hrivnya értékű ingóságot és ingatlant sikerült megmenteni a tűztől és 162 embernek mentették meg az életét.
Az elmúlt évben megyénkben a tűzoltóknak 5 vészhelyzetet kellett elhárítaniuk. Több mint 21 millió hrivnya értékű ingóságot és ingatlant sikerült megmenteni a tűztől és 162 embernek mentették meg az életét.
Ha egy férfi rendszeresen dohányzik, nagyobb az esélye annak, hogy kognitív funkciói gyorsan romlanak, mint a nemdohányzóknak – ezt állapították meg az Archives of General Psychiatry-ban megjelent közleményükben az angol University College London (UCL) kutatói.
Magyarország miniszterelnöke a magyar néphez való beszámolójában meghangoztatta, hogy az európai közösség kritikája ellenére is büszke az új Alkotmányra.
Ausztrál kutatók azt állítják, megtalálták bolygónk legidősebb élő szervezetét.
Biztos sokan ismernek olyan bácsikat és néniket, akik bizonyos körökben (kis faluban, vidéki múzeumban, turistacsoportban) nagyon tájékozottnak tűnnek a világ dolgaiban, járatosnak a tudományban és az irodalomban, mindenről tudnak valamit mesélni, és a környezetük csak tátott szájjal bámul: honnan tudnak ennyi mindent?
A Demokrata-Liberális Párt (PD-L) kedd délben közzétette az Ungureanu-kormány tárcavezetőinek listáját. Teljesen új arcok jönnek
Elhunyt a világ utolsó olyan nyilvántartott veteránja, aki uniformisban szolgált az I. világháború idején.
Az ukrán közegészségügyi-járványügyi szolgálat 2 826 esetben rögzített kanyarós megbetegedést Ukrajnában január 1. és február 6. között – szerepel az egészségügyi minisztérium sajtószolgálatának közleményében.
Az orvosi vizsgálat szükségességéről lesz szó szerdán a „Zakarpatszka Pravda” sajtókonferenciáján. A konferencia témája: „Tornaórára csak orvosi engedéllyel”.
Könnyen elképzelhető, hogy Ukrajnában hamarosan életbe lép a kisebbségek, így a magyarság számára is előnyös nyelvtörvény – írta kedden a Kárpáti Igaz Szó című ungvári lap, amely ugyanakkor problémásnak tartja a tervezet elfogadtatását.
End of content
End of content