A megtorlás politikáját folytatják Egyiptomban
Az Amnesty International emberjogvédő szervezet véleménye szerint az országot irányító legfelsőbb katonai tanács nem váltotta be az emberi jogok védelmére tett ígéreteit.
Az Amnesty International emberjogvédő szervezet véleménye szerint az országot irányító legfelsőbb katonai tanács nem váltotta be az emberi jogok védelmére tett ígéreteit.
Még ebben az évben újraindulhat az aranybányászat a Beregszászhoz közeli Nagymuzsalyban, ahol szakemberek szerint mintegy 400 tonna aranyat rejthet a föld méhe – írta pénteki számában a beregszászi Kárpátalja című hetilap.
Holtan találták Törökországban azt a két gyereket, akiket állítólag korábban német édesanyjuk „rabolt el” a jogos felügyeletüket ellátó brit apjuktól – közölte az UKPA hírügynökség.
A 17. fordulót is lejátszották az ukrán első osztályú labdarúgó-bajnokságban, a forduló legnagyobb meglepetését az eddig öt ponttal a tabella utolsó helyén szerénykedő Obolony Kijev szerezte, amely idegenben gyűrte le 1–0-ra a Vorszklát. Az Obolonynak ez volt az első győzelme a szezonban…
A kormány újabb lépést tett az egykulcsos személyi jövedelemadózás irányába, a költségvetésből kieső pénzt a fogyasztási adók növelésével szedi be. Drágulnak az illetékek, bővül a chips-adót fizetők köre, nő az áfa és az eva kulcsa, adóvá változnak a járulékok, csökkennek a kedvezmények. Az utolsó pillanatban több mint százoldalnyi módosító került a képviselők elé, bevezették az…
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajátos jogállást akar Európa nemzeti, nyelvi, vallási és kulturális sajátosságokat őrző régiói számára, ezért a szervezet szombati sepsiszentgyörgyi ülésén megbízta az állandó bizottságot, hogy dokumentumot és jogszabálytervezetet dolgozzon ki ebben a témában.
A Kovászna megyei prefektúra kifogásolja a székelyföldi közigazgatási egységről szóló népszavazást. A román demokraták ragaszkodnak ahhoz, hogy Kolozsvár ideiglenes polgármestere román legyen.
A hálaadás állt az év utolsó gondnoki konferenciájának középpontjában Bereg megyében.
A kormány szerint még 400 tonna aranyat rejt a nagymuzsalyi hegy.
Elveszítette szlovák állampolgárságát egy révkomáromi vállalkozó, aki a nyáron felvette a magyar állampolgárságot.
End of content
End of content