Űrhajójának követelt telket Ukrajnában Darth Vader
Csillagok háborújából ismert Darth Vadernek öltözött férfi követelt földterületet űrhajójának az odesszai városházán Ukrajnában.
Csillagok háborújából ismert Darth Vadernek öltözött férfi követelt földterületet űrhajójának az odesszai városházán Ukrajnában.
Meghaladta a hatszázat a Thaiföldet sújtó árvíz halálos áldozatainak a száma – közölte a bangkoki kormány.
A Kárpátaljai Református Egyház (KRE), illetve a Beregszászi Református Gyülekezet égisze alatt immáron tíz éve sugároz magyar adásokat a Sion Rádióstúdió. A maroknyi szerkesztőségi csapat, illetve a lelkes önkéntesek riportjaikban a kárpátaljai emberek mindennapjairól, közéleti és egyházi eseményekről számolnak be, a kárpátaljai magyarság életét mutatják be.
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték pénteken Kecskeméten azt a férfit, aki ittasan okozott balesetet hétfőn Kecskemét és Kiskunfélegyháza között, és ennek következtében egy házaspár és két lánya meghalt – közölte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság sajtószóvivője.
Sugármentesítésre katonákat küld a japán kormány a nukleáris balesetet szenvedett fukusimai atomerőmű köré vont húsz kilométeres tiltott övezetbe.
Ukrajna Európában a harmadik helyen áll luxus kategóriájú személygépkocsik számának tekintetében, ugyanakkor az ukránok negyede szegénységi küszöb alatt él. A több kérdést átfogó rangsort november 18-án tette közzé a Komszomolszka Pravda.
Naponta két-három csésze, lehetőleg sötétre pörkölt és koffeinmentes kávé elfogyasztását javasolják osztrák kutatók.
Tizenegy személyt vettek őrizetbe a román rendőrök, mert azzal gyanúsítják őket, hogy Magyarországról loptak autókat, majd eladták őket Romániában.
Több ezer középiskolai tanár és főiskolás diák tüntetett csütörtökön Madridban az oktatásfinanszírozás megkurtítása ellen; az eleinte békés tiltakozás azonban erőszakba torkollott. Hat egyetemi hallgatót őrizetbe vettek, és polgári engedetlenség címén emelnek vádat ellenük.
Nemrég Oroszországban is népszámlálást tartottak. Mennyire megbízhatóak az adatok? Miért nem vállalják az oroszok oroszságukat? Hogyan próbálja az állam javítani a kedvezőtlen statisztikákat?
End of content
End of content