Author: Illyés István

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem-magyar szakán szerzett diplomát 2010-ben. Ezt követően a Tiszaújlaki Széchenyi István Középiskola magyartanára volt 2016-ig. A tanári munkája mellett a Kárpátalja.ma internetes hírportál tudósítójaként is tevékenykedett. 2017-ben a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársa lett.
Terjed a kanyaró Kelet-Szlovákiában

Terjed a kanyaró Kelet-Szlovákiában

Járványszerűen terjed a betegség a kelet-szlovákiai Nagymihályi járásban, azon belül Deregnyő (Drahnov) községben: a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője elmondta, hogy eddig 20 kanyarógyanús esetet jegyeztek fel – legfőképp Deregnyőből –, amelyekből 6 esetben erősítették meg a kanyaró tényét.

Visszaérkezett a Földre a Szojuz MSZ-07

Visszaérkezett a Földre a Szojuz MSZ-07

Sikeresen földet ért vasárnap a kazahsztáni sztyeppén, Zsezkazgan városának közelében a Szojuz MSZ-07 űrhajó leszálló egysége, amely három űrhajóst hozott vissza a Nemzetközi Űrállomásról (ISS): „az MSZ-07 űrhajó háromfős legénységét sikeresen kiemelték; mindhármuk hangulata jó” – közölték a Moszkva melletti repülésirányító központban.

Kárpátalja ma: kerékpárverseny Beregszászban

Kárpátalja ma: kerékpárverseny Beregszászban

Százöt kerékpáros állt rajthoz a gyermeknap alkalmából tartott versenyen, melyet a Bicikli Civil Szervezet, a Városi Tanács, valamint Magyarország Beregszászi Konzulátusa szervezett – számolt be Babják Zoltán, Beregszász polgármestere közösségi oldalán június 1-én.

End of content

End of content