Author: Illyés István

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem-magyar szakán szerzett diplomát 2010-ben. Ezt követően a Tiszaújlaki Széchenyi István Középiskola magyartanára volt 2016-ig. A tanári munkája mellett a Kárpátalja.ma internetes hírportál tudósítójaként is tevékenykedett. 2017-ben a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársa lett.
Újraélesztett hagyományok – Szüreti bál Mezőkaszonyban

Újraélesztett hagyományok – Szüreti bál Mezőkaszonyban

Az elmúlt hétvége a szüret jegyében zajlott az egykori mezővárosban. A kaszonyiak nemcsak azon igyekeznek, hogy újra szőlővel ültessék be a hegyoldalt, de a hagyományőrzést is feladatuknak érzik. Október 13-án este a helyi középiskola tanulói, tanárai és vendégei csősztánccal, tombolasorsolással, táncos mulatsággal ünnepelték a bőséges termést.

Ausztria és Macedónia is választ

Ausztria és Macedónia is választ

Ausztriában 6 és fél millió, 16. életévét betöltött szavazópolgár járulhat az urnák elé, hogy az alkotmányos menetrendnél egy évvel korábban válassza meg a Nemzeti Tanács, azaz a parlament 183 képviselőjét, közvetve pedig az új kormánykoalíciót és a kancellárt. Macedóniában helyhatósági választást tartanak, elemzők szerint a szavazás a négy és fél hónapja hivatalban lévő balközép kormány…

Hány kávét ihatunk meg egy nap?

Hány kávét ihatunk meg egy nap?

Valószínűleg nem szoktunk azon gondolkozni, hogy az elfogyasztott napi kávénkkal használunk vagy ártunk-e magunknak. Egyszerűen isszuk, hogy felébredjünk, isszuk, hiszen délelőtt jár egy, és isszuk, mert ebéd után elengedhetetlen, valamint isszuk még délután is, mert miért is ne.

Szakértő: a spanyol kormány kemény lépésekre készülhet

Szakértő: a spanyol kormány kemény lépésekre készülhet

Szerdán a spanyol kormány minden valószínűség szerint bejelenti, hogy kezdeményezi a szenátusban az alkotmány egyes cikkeinek az alkalmazását, amely a fegyveres erők bevetését, a rendkívüli állapot kihirdetését, a katalán autonómia felfüggesztését, a parlament és a katalán kormány feloszlatását is jelentheti egy-két héten belül – mondta Nagy Sándor Gyula Spanyolország-szakértő az m1 aktuális csatorna szerda reggeli…

End of content

End of content