Németország további tízezer ukrán katona kiképzését tervezi
Németország már kiképzett tízezer ukrán katonát.
Németország már kiképzett tízezer ukrán katonát.
Lemberg megye lett az első, amely teljesen befejezte a dekommunizációs folyamatot.
Mint mondta, az egymilliós célt vélhetően az év végéig lehet elérni.
Még mintegy tízmilliárd köbméter gáz van az ukrajnai tározókban.
A javaslatokat az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa fogja megvizsgálni.
Magyar klasszikus filmek vasárnap esténként a Dunán.
A Dal 2024 élő show – február 10-től szombatonként 19:35-kor a Dunán.
Kijev számára továbbra is prioritás a NATO-tagság.
A felfedezés éppúgy érvényes a hagyományos tollakra és papírra is.
„Az EU támogatása töretlen Ukrajna felé.”
End of content
End of content