Nyáron sem jó ötlet hűtőbe tenni a gyógyszereket
A készítmények többsége ugyanis nem áll ellen a forróságnak.
A készítmények többsége ugyanis nem áll ellen a forróságnak.
A víz mellett találtam egy csigát,
házatlan volt és kék, mint az ibolya.
Mesés séta Kárpátalja középső részén.
„Fák, csillagok, állatok és kövek,/szeressétek a gyermekeimet… Az ember gonosz, benne nem bízom”.
Július 12-én látogattak Beregszászba.
Érdemes kísérletezni vele a nyáron!
Az ukrán sofőr 5 migránst szállított.
A beléptetettek közül a rendőrség 93 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Nem szabad felhagyni Kijev támogatásával – hangoztatta Stoltenberg.
2016 óta minden évben 4 turnusban kerül megrendezésre a lovastábor.
End of content
End of content