85 éve vetítették először a Hófehérke és a hét törpét
1993-ban ez lett az első film, amelyet teljes egészében digitálisan újítottak fel.
1993-ban ez lett az első film, amelyet teljes egészében digitálisan újítottak fel.
Egy korábbi típusból is jelentős mennyiségű harckocsit ad át Berlin.
Nem pontosította, hány darabot szállítanak.
Оформлено 56 вантажівок з гуманітарною допомогою.
Nincs aki védje mi árvaságunk,
Úgy látszik: már az Isten is ráunt.
Az ifjú tehetségekkel a hétvégék folyamán 13 szakképzett pedagógus foglalkozik.
A rendszeres testmozgás jót tesz az anyagcserénknek.
Politikai megnyilvánulásai miatt többször került szembe a hatalommal.
Az új fegyverek megkettőzné az ukrán hadsereg csapásmérésének távolságát.
A Nyugat című irodalmi folyóirat harmadik nemzedékéhez tartozott.
End of content
End of content