Gabonahiány fenyegeti Olaszországot
A La Repubblica számításai szerint a kenyér és a tészta ára harminc százalékkal emelkedhet, ami a pizzériák, éttermek árait is növelni fogja.
A La Repubblica számításai szerint a kenyér és a tészta ára harminc százalékkal emelkedhet, ami a pizzériák, éttermek árait is növelni fogja.
Vasárnap a francia elnöki hivatal közölte ezt a két ország vezetőjének újabb telefonos egyeztetését követően.
Felhívta a figyelmet arra, hogy törvénysértést követnének el azok a britek, akik Ukrajnába mennének harcolni az orosz hadsereg ellen.
A jelentkező hallgatók automatikusan mentesülnek a jelentkezési díj megfizetése alól.
Az orosz elnök vasárnap francia, valamint török hivatali partnerével folytatott telefonbeszélgetést.
A varsói kormányfői hivatalban vasárnap rendezett sajtóértekezleten mondta ezt Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes.
Az első francia csapatok kedden érkeztek a Kogalniceanu támaszpontra.
A segélyszervezet képviselői a határ ukrán oldalán megkérdezik a sorban álló menekülteket, hogy mire van szükségük Magyarországon.
Győri Péter kollázsa
Blinken dicsérte Moldovát és lakóit a menekülteknek nyújtott nagylelkű segítségéért, vendégszeretetéért.
End of content
End of content