CIA: nincs jele, hogy Moszkva nukleáris fegyverek bevetésére készülne
…de nem vehetjük félvállról a fenyegetéseket
…de nem vehetjük félvállról a fenyegetéseket
A fekete-tengeri orosz flotta legalább két fontos hajót veszített az ukrajnai háború kezdete óta.
Az egyesület minden év tavaszán és őszén szervezi meg a már hagyományossá vált sportnapot.
Rakétákkal támadták Mikolajivot, Szumi régiót, és Harkivot is.
A budapesti BOK csarnokban 67 fő töltötte az éjszakát.
A rendezvény megszervezésének ötlete csaknem négy évtizeddel ezelőtt született.
A miniszter hangsúlyozta: „nem engedjük, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát!”.
A first lady meg akarja köszönni a szomszédos országoknak a támogatást, amelyet az ukrajnai menekülteknek nyújtanak.
Ukrán beszámolók szerint az elmúlt napokban már 500 embert sikerült kimenekíteni az Azovsztalból.
A kárpátaljai magyarság a jövőben is számíthat a Kárpát-medencei magyar közösségek és az anyaország támogatására.
End of content
End of content