Kuleba: Ukrajna kész a „válaszcsapásra”, ha Magyarország nem tiszteli az ukrán érdekeket
Ukrajna teljes értékű baráti viszonyra törekszik Magyarországgal, de készen áll a „diplomáciai válaszcsapásra” – jelentette ki
a külügyminiszter.
Ukrajna teljes értékű baráti viszonyra törekszik Magyarországgal, de készen áll a „diplomáciai válaszcsapásra” – jelentette ki
a külügyminiszter.
Az elnök szerint Holovka cinikus felhívása nemzetiségek közötti ellentétet szít a Kárpátalján élő magyarok és Ukrajna többi állampolgára között.
A programsorozat hagyományosan október 31-én, a reformáció emléknapján zárul.
A Katolikus Karitász határon túli magyar településeken is támogatott diákokat.
A pályázatra három kategóriában lehet regényeket beküldeni.
Teljesen megbénult a közúti forgalom.
Az ellenőrzéseket napokon belük megkezdhetik.
A Vajdaság és Erdély után Horvátországban is elindul a mentorprogram, nemsokára pedig a Felvidék és Kárpátalja is csatlakozik, így idén már öt országban lesz elérhető.
Az elkövető tettéért akár hat év börtönre is ítélhetik.
Alsóapsán épül a megye egyetlen egészségügyi intézménye, amely kifejezetten tuberkulózisban szenvedő betegeknek készül.
End of content
End of content