Folyamatosan érkeznek a menekültekkel teli vonatok a Nyugati pályaudvarra
A helyszínen étellel, itallal és útmutatóval segítik őket.
A helyszínen étellel, itallal és útmutatóval segítik őket.
Csehország már korábban felajánlotta Szlovákiának, hogy kész rendőröket és katonákat küldeni a szlovák–ukrán határ védelmére.
Az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokat többé nem a kereskedelem fogja meghatározni – mondta.
Az eddig tíz országból álló tilalmi lista mostantól magában foglalja az EU összes tagállamát, Nagy-Britanniát, több brit területet és Kanadát.
„A magyar emberek nem akarják ezt a háborút. Békét akarunk a szomszédságban és a térségben egyaránt” – hangsúlyozta.
Putyin vasárnap rendelte el a különleges szolgálati mód bevezetését az orosz elrettentő erőknél.
Zágráb 124 millió kuna értékben (1 kuna jelenlegi árfolyamon közel 49 forint) gyalogsági fegyvereket és felszereléseket küld Ukrajnának.
logatott 88:84-re győzött Montenegró ellen világbajnoki selejtezőn, Podgoricában.
Szavai szerint az ukrán erők minden irányban visszaverik a támadásokat, de kiemelte, hogy a súlyos harcok még folytatódnak.
Kiemelték továbbá: az Európai Bizottság folyamatos kapcsolatban áll Ukrajnával és a vele szomszédos országokkal.
End of content
End of content