Hogyan gyűjtsünk a közvilágításra?
Az utcai közvilágítás kiépítése és működtetése a helyi önkormányzat feladata.
Az utcai közvilágítás kiépítése és működtetése a helyi önkormányzat feladata.
Németh Zsolt elmondta: Nem tud a nemzetközi közösség segíteni Ukrajnán, ha a kisebbségi jogokat lábbal tiporja.
A koronavírus-járvány megfékezésére megoldást a vakcinák méltányos, globális szintű elosztása jelenthet, ami nemcsak a szolidaritás okán, hanem Európa saját egészségügyi biztonsága miatt is fontos.
A dollárral szemben stagnál, az euróval szemben viszont 3 kopjikával erősödik az ukrán valuta.
Az Európai Bizottság augusztus végén kötött szerződést a céggel 300 millió adag oltóanyag beszerzéséről.
Balog Zoltán a református egyház jelenlegi legsürgetőbb feladatának nevezte a közösségek megerősítését.
A Nagyberegi Református Líceum felvételi hirdetménye.
Szerinte az eredmények azért is olyan rosszak, mert az elmondottakat tetézte a nemzeti (ukrán) kultúra lenézése.
Kijevi idő szerint 13 órakor egy sofőr elvesztette uralmát járműve fölött, és az árokba repült.
Mintegy 57 százalékkal gyorsabban olvad a Föld jege, mint három évtizeddel ezelőtt egy hétfőn megjelent tanulmány szerint.
End of content
End of content