A Honda kiszáll a Forma-1-ből
2021 végén motorgyártóként kivonulnak a királykategóriából.
2021 végén motorgyártóként kivonulnak a királykategóriából.
Szankciók bevezetése mellett döntöttek Fehéroroszországgal szemben csütörtöki találkozójukon az európai uniós tagállamok vezetői a szeptemberi elcsalt elnökválasztás, illetve az azt követő megmozdulások részvevői elleni erőszakos fellépés miatt.
Az államtitkár megállapította: Ukrajna szakított azzal a közel évtizedes gyakorlattal, amely elnéző a nemzetiségekkel, egyértelműen arra törekszik, hogy magát nemzetállamként határozza meg.
A szankciók, amelyek eddig összesen 177 személyre és 48 szervezetre vonatkoznak, magukban foglalják az utazási tilalmat az unió területére, továbbá a vagyonbefagyasztást.
Tauber 1970-ben alapítója volt a Halassy Olivér Sport Klubnak, az első hazai mozgássérülteket segítő sportegyesületnek, amelynek alapítási napja (február 22.) 2018 óta minden esztendőben a Magyar Parasport Napja.
Az, hogy fognak-e még szigorítani az óvintézkedéseken, a kormányfő szerint a helyzet alakulásától függ.
A megbeszélésen az EU és Kína közötti kapcsolatok ügye is napirenden lesz.
2020. október 25-én az órákat éjjel 3 órakor kell visszaállítani 2 órára.
A Kárpátaljai Megyei Közegészségügyi Központ október 1-jei adatai szerint 99 koronavírussal fertőzött beteget regisztráltak az elmúlt 24 órában.
A segélyszervezet elsősorban téli tüzelővel és élelmiszerrel támogatja a nagycsaládosakat, időseket, munkájukat elvesztőket, továbbá hozzájárul gyermekek gondozásához, fejlesztéséhez.
End of content
End of content