A Szépirodalom Kollégiuma nyílt pályázati felhívása
Szépirodalmi művek, valamint irodalomértelmező munkák megalkotására, továbbá szakmai rendezvények megvalósítására.
Szépirodalmi művek, valamint irodalomértelmező munkák megalkotására, továbbá szakmai rendezvények megvalósítására.
Emellett népszavazást tartanak az ország EU-csatlakozásáról.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Mit jelentenek pontosan a körmeinken megjelenő elváltozások?
A beruházás 2 millió euróból valósult meg.
A 24 éves pilótának ez az idei hatodik és pályafutása hetedik pole pozíciója.
Szegényen éltünk, de sosem hittük azt,
hogy az a boldog, aki nálunk sokkal gazdagabb
Az amerikai, francia, német és brit vezetők kötelezik magukat, hogy továbbra is támogatják Ukrajnát.
Manapság a stressz, a szorongás és a depresszió népbetegségnek számít.
Auguste Lumière a filmművészet és a filmgyártás egyik úttörője.
End of content
End of content